Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

 

In memoriam Dr. Tóthné dr. Sikora Gizella

 

Szomorú szívvel emlékezünk a Gazdaságtudomány Kar egyik alapító egyéniségére az Apáczai Csere János díjas Dr. Tóthné dr. Sikora Gizellára, Intézetünk volt oktatójára. 2018. május 10-én türelemmel viselt hosszú betegség után 76 évesen hagyott itt minket. Egész élete a TANÍTÁS-ról a kutatásról és a miskolci közgazdász képzés létrehozásáról majd fejlesztéséről szólt. Ízig-vérig tanár egyéniségként akkor érezte magát igazán jól, ha gondolatait megoszthatta tanítványaival, munkatársaival. A kezdetektől részt vett az akkori Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen létrejövő közgazdász képzés megteremtésében, a későbbiekben Gazdaságtudományi Karrá fejlődő Közgazdaságtani Intézetet alapító négy tanszékének egyikét vezette. Később a Kar oktatási dékánhelyetteseként is tevékenykedett. Kutatási területe az emberi erőforrások gazdaságtana és a munkaerőpiaci folyamatok vizsgálatához kapcsolódott. Hű társával férjével dr. Tóth Árpáddal aki szintén Egyetemünk dolgozója volt, a mérnökök és különös képen a mérnöknők helyzetét tanulmányozták. Egyéniségére volt kolleganőnk szavai nagyon találók; „vannak emberek, akik nem hivalkodóak, nem harsányak, és mégis fontos szerepet játszanak az ember életében. Nyomot hagynak. Jó értelemben. És ő ilyen volt.” Nyugodj Békében Gizike, emléked tanítványaidban kollegáidban tovább él.

 

Kedves Látogatónk!

 

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Gazdaságtudományi Kar egyik meghatározó Intézete, a Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet Kollégái nevében!

Intézetünk számos képzési területért felelős, két alapképzési szak mellett mesterszakot, felsőoktatási szakképzési szakot, és 4 szakirányú továbbképzési szakot (kettőt távoktatásos formában) is gondozunk. Az idei évtől szélesítve kínálatunkat a nemzetközi gazdálkodási szakunkat duális képzésben is indítjuk.

A Terület- és Társadalom-gazdasági Kutató Műhely keretében Intézetünk négy tanszékének Kollégái magas szintű kutatómunkát végeznek a következő témákban: területi folyamatok vizsgálata és modellezése Kelet-Közép-Európa térségében, annak régióiban; a globális kihívások és azokra adott válaszok térbeni megjelenésének és terjedésének elemzése; a fenntartható fejlődés társadalomgazdasági dimenziói. Széleskörű vállalati, intézményi partneri hálózatunk segítségével számos magyar és nemzetközi projekt szereplőjeként fejlesztjük elméleti és gyakorlati tudásunkat, és segítjük hallgatóink magas szintű felkészülését, hazai és külföldi gyakorlati tapasztalatszerzését.

A globalizálódó világban Intézetünkre is számos kihívás vár a következő években. Célunk egy hazai és nemzetközi szinten elismert, sikeres, jól működő Közösség létrehozása, ahol a Kollégáink és Hallgatóink is jól érzik magukat, segítik egymást, fejlesztik tudásukat, a jövőbe tekintenek, mindezt természetesen a múltra, az eddig elért komoly eredményekre támaszkodva. A folyamatos kihívásoknak való megfelelés, önmagunk fejlesztése, erősítése közös érdekünk, és hiszem, hogy még sok sikeres tanév, szép eredmények és emlékezetes pillanatok várnak ránk!

Dr. Nagy Zoltán

intézetigazgató